Történelem textilnézetben

szerző: 2009. október 06. 14:45:59

A természet fölfedezése

lenfonalA kőkorszak végén a világ népessége alig haladta meg a tízmilliót - mindössze egy magyarországnyi elődünk élte meg az emberiség történetének azt a fordulatát, amely magával hozta a földművelés megkezdését és egyes állatok megszelídítését, s az ezzel járó letelepedéssel a mai civillizáció hajnalát.

gyapotföldÉverzedeken átívelő találmányok sokaságával ajándékozta meg ez a korszak, s a benne élő néhány milliónyi ember utódait. Az i.e. 6. évezredben tudtak kenyeret sütni és sört erjeszteni, az i.e. 5. évezredben pedig már szövetet szőttek. Ekkor már tudtak kosarat fonni, de még nem tudtak fémszerszámot formálni obszidiánkéseik helyébe. A textilkészítéshez időben a fazekasság - ez a másik, iparrá fejlődött, de amellett mindmáig jellegzetesen kézműves tevékenységként is fennmaradt, a személyes és a ház körüli szükségletek kielégítésére irányuló mesterség áll a legközelebb. Mindkettő ősibb emberi munka, mint például az írás. S mindkettő termékei sokkal régebbi "cseretértékek", mint például a pénz.
A textíliák nyersanyagát alig több, mint száz évvel ezelőttig, azaz úgy jó hétezer éven át, kizárólag a természet szolgáltatta. A lenről bizonyítottan tudjuk, hogy már az i.e. ötödik évezredben készültek belőle kelmék, és - bár erre utaló tárgyi emlék még nem került elő, s talán soha nem is fog - mégis valószínűsíthető, hogy az elsőként háziasított juhok és kecskék gyapjából kellett készülniük a hűvösebb éghajlat alall élő kőkori emberek állatbőreit felváltó ruhaféléknek. Az éghajlati különbségek, a feldolgozás módjának finomodása, újabb, textil céljára is alkalmas növények fölfedezése és nemesítése, újabb, textil céljára is alkalmas anyagot adó állatok megismerése és háziasítása, majd széles körű elterjedése - mind fokozatosan tovább bővítette a lehetőségeket. Legszebb mai kelméink jónéhánya, például a batiszt, a muszlin, a selyemdamaszt már az ókorban ismert és kedvelt ruhaanyagként szolgált, méghozzá - a korán megismert növényi színezékek és a földfestékek jóvoltából - a mai kor legszebb divatszíneikben, például vörösre, sárgára, barnára festve. A jó minőségű kelme mindig megbecsült termék, értékes kereskedelmi árucikk volt. Az i.e. kb. 800-tól az i. sz. 200-ig terjedő ezer esztendőben az európai kultúra, s benne a textilek kultúrája bölcsőjének is tekintendő mediterrán világ a gazdasági fejlettség olyan magas szintjére jutott el, amit legközelebb csak a 12. század után, a reneszánsz idejében sikerült túlszárnyalni. Ekkor, az ismét magukra és a természetre eszmélő emberek jóvoltából a textilek történetében is új fejezet nyílik.
A lényeg azonban a jobb és a rosszabb életet kínáló évezredeken során mindvégig ugyanaz maradt: növényi rost és állati fehérje - ahogyan a tápálákozásban, ugyanúgy egy másik elemi szükségletünkben, az öltözködésben is.

Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0)
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználók vehetik igénybe Kéjük regisztráljon
Divat februárban »

Mondj Te is véleményt!

Mire használod a BURDA MAGAZINT?

  • csak divatlapként
  • részben divatlapként
  • részben varráshoz
  • varráshoz
FEBRUÁRI BURDA HOROSZKÓP

TUDD MEG, MIT HOZ SZÁMODRA A TAVASZ!

Burda Divatrajzverseny Galéria 2011
Rajzverseny
Burda Divatrajzverseny Galéria 2010
Rajzverseny
Facebook IWIW