Sztártükör: így él Jennifer Anniston

szerző: 2011. január 03. 16:04:18

Burda, dizájnJen nem aprózza el a dolgokat - ami legalábbis a házát illeti. Áprilisban új otthonába költözött, háta mögött hagyva a múltat. Itt már semmi sem emlékezteti Bradra és a magányosan töltött időkre. A luxus villa minden széppel és jóval megáldott. Két lakója van: Jen és egy hűséges eb!

A hat hálószobás ház Los Angelesben, azon belül is Beverly Hillsben található. A közel 15 millió dollárt kóstáló ingatlan gyönyörű panorámájával és hatalmas tereivel Jen nagy kedvence lett, ezért is döntött úgy tavaly februárban - leginkább barátai unszolására-, hogy megvásárolja a csodás penthouse-t. „Persze, volt egy kis hátsó szándék is a barátaim győzködésében, tudták, hogy egyedül nem lennék képes mindig jól érezni magam egy ilyen meseszép és modern házban, állandóan a nyakamon lógnak, hely akad, ahol aludni tudnak. Természetesen egy percig sem bánom ezt!" - mondta el Jen.

Burda, dizájnBurda, dizájn

A házat eredetileg a 70-es években építették, ám Jen ahogy megvásárolta, rögtön átalakítatta saját igényei szerint. Egy egész csapat építészt és lakberendezőt fogadott fel a lakás renoválására és korszerűsítésére. Cél egy modern elemeket tartalmazó, mégis a 70-es évek érzését megőrző hollywoodi luxus villa volt, ami magában foglalja Jen kedvenc stílusát: a letisztult eleganciát, mégis családias, szerető otthont biztosít számára. Ezzel keverve a sikkes, divatos megjelenést az egyszerűséggel. Pont, mint Jennifer öltözködése!

Burda, dizájnBurda, dizájn

Mindezek mellett Jen környezettudatos sztárként egy teljes ökoházat és udvart álmodott meg. Az ingatlan többek között napkollektorral felszerelt, a kertben pedig aszály ellenálló növényeket ültettek. Ezzel nem csak a környezetét, hanem a pénztárcáját is óvja. „Mindig is fontosnak tartottam a természetvédelmet. Harcolni kell egy ökocentrikus világért! A házam is teljes mértékben ökoháznak lett építve, még az udvar is eszerint van kialakítva." - tette hozzá Jen.

Burda, dizájnBurda, dizájn

A közel 9000 négyzetláb területen elhelyezkedő ház hat hálószobával és hét fürdőszobával áll Jen rendelkezésére. Hal Levitt, híres hollywoodi belsőépítész által tervezett lakás főbb eleme az erős, mondhatni rikító színek egyvelege, amelyeket natúr, természetes árnyaltú bútorokkal és kiegészítőkkel dobtak fel. Így uralkodóak lettek a föld és bézs színek, illetve a neonos lila. A kristály csillár, hangulatvilágítás, trópusi növények és apró vízesések még pazarabbá varázsolják az összhatást.

Burda, dizájnBurda, dizájn

Jennifer többek között elmondta, hogy imád a konyhában sürögni, sokszor szervez késő esti vacsorákat a barátai és rokonai számára, amit természetesen ő készít el. „Olyan nagy a konyhám, hogy táncolni lehetne benne." - mondta el." De sokszor megesik, hogy egy nehéz nap után csak egy finom, gőzölgő pizzára vágyom. „ Mindezek mellett kedvence egy 1960-as évekből származó zongora, amin saját bevallása szerint ugyan nem tud játszani, de nem porosodik soha a hangszer, mivel a barátai közül sokan zenélnek neki, mikor átruccannak hozzá.

Burda, dizájnBurda, dizájnBurda, dizájn

„Imádom a játékszobát, ahol egy hatalmas biliárdasztal található. Mindig rendezünk versenyt, ahol természetesen soha nem nyerek." - mondta el Jen. Imádja még a borszobát, ahol közel 200 féle nedűt tart. Illetve kedvence ezeken kívül a hatalmas terasz és a csodás úszómedence.

Burda, dizájnBurda, dizájnBurda, dizájn

Lukács Éva

Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0)
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználók vehetik igénybe Kéjük regisztráljon
Divat májusban »

Mondj Te is véleményt!

Mire használod a BURDA MAGAZINT?

  • csak divatlapként
  • részben divatlapként
  • részben varráshoz
  • varráshoz
MÁJUSI BURDA HOROSZKÓP

Nézd meg, mit hoz számodra a május!

Facebook IWIW