Süss fel nap

szerző: 2010. május 19. 15:16:24

Burda, testápolásTavaszi-nyári testápolás Szakértők állítása szerint tulajdonképpen, minden kellemes dolog árt a bőrnek, mint a napfürdőzés, az édesség vagy egy tavaszi-nyári estén hosszúra nyúló éjszaka a barátokkal.

Szakértők állítása szerint tulajdonképpen, minden kellemes dolog árt a bőrnek, mint a napfürdőzés, az édesség vagy egy tavaszi-nyári estén hosszúra nyúló éjszaka a barátokkal. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen van néhány bőrápolási igazság, amit ha megfogadsz, akkor nem hagynak nyomot rajtad az apróbb kilengések.
A tavasz nemcsak a természet, hanem az ember számára is megújulást jelent. A napfény javítja kedélyünket, szívesen tartózkodunk a szabadban, de nem szabad elfelejteni, hogy figyelnünk kell bőrünk megfelelő védelmére, ápolására. Bár már mindenki számára világos, hogy a környezet szennyeződése és a káros sugárzás öregíti legjobban bőrünket, mégsem akarunk kevesebbet napozni, szoláriumozni. Pedig erre is igaz a mondás, valamit valamiért.

A bőröd érdekében
A bőrgyógyászok szerint a bőröregedést legalább 85%-ban a káros UV-sugárzás okozza. Bőröd védelmében tehát, vásárláskor mindenképpen olyan arc- és testápolókat keress, amelyek egyszerre több feladatot látnak el. Nagyon fontos az egész napos védelem, a ránctalanító nappali és éjszakai krémek használata. Valamint az, hogy a választott krém feleljen meg, bőröd mindennapi állapotának. A fürdőruhaszezon elengedhetetlen kelléke a megfelelő testápoló szer használata. A speciális krémek, szérumok felveszik a harcot a narancsbőr, a laza bőrszerkezet ellen. A testápolók a sejtmegújulást segítik, élénkítik a bőrt, de léteznek speciális készítmények is, amelyek a mell feszesítésére, a dekoltázs kisimítására készültek. A hasfeszesítés legújabb trükkje, hogy a krém hatóanyaga átalakítja a zsírsejteket elasztint és kollagént termelő sejtekké. A bőrradír és a bőrfeszesítő hatékony kombinációja pedig egyszerre élénkíti és ápolja a bőrt. A krémek és a különböző kozmetikai csodatechnikák mellett természetesen ne feledkezz meg a táplálkozásról sem. Hiszen köztudott a valódi szépség belülről fakad! Az elv roppant egyszerű, a mértékletes vitamindús étkezéssel gondoskodhatsz arról, hogy bőröd idén tavasszal is üde és feszes maradjon.

Sztéhló Zita

Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0)
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználók vehetik igénybe Kéjük regisztráljon
Divat februárban »

Mondj Te is véleményt!

Mire használod a BURDA MAGAZINT?

  • csak divatlapként
  • részben divatlapként
  • részben varráshoz
  • varráshoz
FEBRUÁRI BURDA HOROSZKÓP

TUDD MEG, MIT HOZ SZÁMODRA A TAVASZ!

Burda Divatrajzverseny Galéria 2011
Rajzverseny
Burda Divatrajzverseny Galéria 2010
Rajzverseny
Facebook IWIW