Pierre Cardin, eredeti nevén Pietro Cardini, (1922. július 7., San Biagio di Callalta, Olaszország) francia divattervező és divatháztulajdonos.
Pierre Cardin egy borkereskedő hetedik, egyben legkisebb gyerekeként született. Alighogy a háború hullámai elcsitultak, 1944-ben Párizsba költözött, és rajzoló lett a Paquin-divatháznál, de már rögtön lehetőséget kapott, hogy tervezhesse Jean Cocteau Szépség és a szörnyeteg c. filmjének jelmezeit (1946). A következő évtől Christian Diornál dolgozott, az aktuális női «New Look»-kollekcióba tervezett rövid, az alakot hangsúlyozó szoknyákat.
Cardin az üzletszervezésben is példaadónak bizonyult, a mérvadó divattervezők közül elsőként használta márkanevét (voltaképpen személynevét) licencüzletek nyitásához, eleinte Franciaországban, majd világszerte. Ezzel az haute-couture-t a szélesebb közönség számára is közelebb hozta.

Üzleti tehetsége máskülönben is egyedülálló, amennyiben a divat közvetlen területéről is elmozdult, vállalkozása karóráktól lakberendezési tárgyakon, porcelánokon, kerámiákon és bútorokon át elektromos cikkekig, autók belső térkialakításáig terjed. Már az 1970-es években kapcsolatot keresett a Kínai Népköztársasággal, egyenruhát tervezett a kínai posta, rendőrség és hadsereg számára. 1965-ös André Courrèges tervezővel közös elhíresült párizsi bemutatóján elsőként küldött gumicsizmás manökeneket a kifutóra, fényes, műanyag kabátban és nadrágban. Ugyancsak ő hozta divatba a kötényruhát.
1981-ben Párizsban megvásárolta a Maxim\'s éttermet, majd továbbiakat Moszkvában, New Yorkban és Pekingben. Pierre Cardin ma Théoule-sur-Merben él, Cannes mellett. (A gömb alakúra kialakított szobákból álló ház maga is látványosság.) Az ő tulajdonában van ma Marquis de Sade délfranciaországi kastélya is.
Cardin ma (2007) mintegy 800 céget birtokol 180 országban, ahol mintegy 200 000-en dolgoznak, egyebek mellett négy színháza is van (pl a párizsi Théâtre des Ambassadeurs), de szállodákat, más kastélyokat is tulajdonol, és médiaérdekeltségei vannak.
Divat februárban »
TUDD MEG, MIT HOZ SZÁMODRA A TAVASZ!