Munkahelyi divattrend

szerző: 2010. július 30. 14:37:23

Nagy a kánikula, alig bírunk a légkondicionált helyiségben is megmaradni. Nyár ide, nyár oda, dolgozni muszáj, ráadásul a legtöbb munkahelyen még a dress-code szabályainak is meg kell felelni. Az "egyenruha" stílus is lehet egyedi, ha ügyesen megtaláljuk a számunkra megfelelő fazonú ruhát és hozzá illő kiegészítőt.

Az iskolának már vége, az egyetemisták is az utolsó vizsganapokat tapossák, egyedül a munkahelyek kapui nem zárnak be a nyári szünetre. Persze hétvégén mi is pihenhetünk, de addig valahogy át kell vészelni a hetet. Egy aprósággal könnyíthetünk a helyzeten: divatos viselettel, melytől mindig jobb kedvünk lesz! Így egy-két bókot is bezsebelhetünk, máris szebb lesz a napunk.

Cipőválasztás
Bankokban, nagyobb presztízsű irodákban a dress-code szabály mindig kötelező. Még a nyitott lábbeli használata is szigorúan tilos! Szerencsére a légkondicionáló megment minket a hőgutától, így hosszú ujjú blúzban sincs melegünk. A fekete-fehér ünneplős viselet (örök ellenségünk) könnyen feldobható egy helyes, világos, bézs tűsarkúval. Ha főnökünk engedékenyebb, akár egy színes, nyitottabb szandált is választhatunk. Egyre vigyázzunk: ha egy cifra darab mellett döntünk, legyen visszafogottabb, zártabb fazon. Szerencsére idén ez nagy divat.

Dress-code
Fekete és fehér? Mint az általános iskolai ünnepély, mikor minden nebuló ugyan abban a rémes vasalt ingben, nadrágban, szoknyában jelenik meg. Ezt a szörnyű összeállítást sok helyen még mindig megkövetelik, szerencsétlenségünkre. Mi viszont már lehetünk rafináltak, és akár csavarhatunk is egyet rajta. Felcserélhetjük a színeket: viseljünk felül feketét, alul fehéret. Mivel nagy a meleg, a kosztümről teljesen le kell mondani. Blúzban válasszunk érdekes megoldású darabot, vagy vajszínű, tört fehér, kissé szürkés árnyalatút.

Egyszerű, letisztult elegancia
Nyáron sokan esnek abba a hibába, hogy a szoknya hossza néha feljebb csúszik a kelleténél. Erre figyeljünk oda, munkahelyen tilos a combunkat mutogatni, még ha odakinn negyven fok is van. A szoknya érjen legalább térd fölé. Legyen zártabb, visszafogottabb fazonú. Ne féljünk használni a színeket, mintákat, de túlzásba se essünk.

A dress-code szabály szerencsére a táskákra nem érvényes. Mivel ruházatunk túlságosan visszafogott, egy mintás, egyedi retiküllel feldobhatjuk öltözetünket. Aki inkább az elegánsabb darabok híve, a fekete és barna modellek kitűnő választásnak bizonyulnak. Remekül mutatnak egy virágmintás, piros nyári ruhához.

Kiegészítő
A kiegészítők már egy ideje reneszánszukat élik. Mi több, idén a hatalmas virág formájú darabok egyenesen sikkesek. Karkötővel még tovább fokozhatjuk a hatást, viszont vigyázzunk, hogy összhangban legyen a többi kiegészítővel. Ne essünk túlzásba, karácsonyfának sem szabad öltözni. Néha a kevesebb, több!

Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0)
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználók vehetik igénybe Kéjük regisztráljon
Divat februárban »

Mondj Te is véleményt!

Mire használod a BURDA MAGAZINT?

  • csak divatlapként
  • részben divatlapként
  • részben varráshoz
  • varráshoz
FEBRUÁRI BURDA HOROSZKÓP

TUDD MEG, MIT HOZ SZÁMODRA A TAVASZ!

Burda Divatrajzverseny Galéria 2011
Rajzverseny
Burda Divatrajzverseny Galéria 2010
Rajzverseny
Facebook IWIW