MOME DIVATBEMUTATÓ

szerző: 2011. március 29. 10:59:33

Burda, Mome divatbemutatóA Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textilszakos hallgatóinak munkáit csodálhattuk meg a március 17-én rendezett divatbemutatón, a budapesti Trafóban. A klasszikus ruhaköltemények mellett - az iskolához hűen - ezúttal is láthattuk érdekesebb, extrémebb darabokat.

Március 15-18 között került megrendezésre a Csehországból származó ScenoFest, melynek főbb célja a hazai közönség megismertesse a Prágai Ipari Palotában megnyíló nemzetközi szcenográfiai és színház építészeti kiállítás magyarországi installációjával. A fesztivál keretein belül a MOME diákjai is teret kaptak munkáik prezentálásra. A kezdő tervezők igazi profi munkát vonultattak fel a közönség előtt, fotósokat és újságírókat meglepő komolysággal és elszántsággal. Már most büszkék lehetünk a fiatal tervező generációra, kik reményeink szerint a diplomaszerzés után már külföldön is hasonló sikereket érhetnek el.

Burda, Mome divatbemutatóBurda, Mome divatbemutató

Burda, Mome divatbemutatóBurda, Mome divatbemutató

Profi divatbemutatókkal ellenben, itt negyedórás késéssel foglalhattunk helyet, a kilencedik kerületben található Trafó Kortárs Művészetek Házának termében. A hosszas várakozást az amúgy is levegőtlen büfében láthatóan egyetlen vendég sem élvezte, ahogy a bejáratnál strázsáló, cseppet sem udvarias jegyszedő hölgyek néhol arcátlan grimaszát. Mindezt a szervezők hibájának, nem a tervezők bakijának tudtuk le.
A közel másfél órás show viszont igazán látványosra és izgalmasra sikerült. A modellek mellett kortárs táncosok is bemutatták a szebbnél szebb ruhadarabokat. A MOME DJ remek dalokkal gazdagította a műsort, láthattunk több videót is a kollekciókról, melyek szintén jól sikerültek.

Burda, Mome divatbemutatóBurda, Mome divatbemutató

Ahogy haladt a műsor, úgy tűntek fel kedvemre valóbb ruhaköltemények. Remekül ötvözték a színeket a modern, mégis egyedi szabásvonalakkal. Ennek ellenére sok darabnál a részletek kidolgozásának hiánya jelentősen látványos volt. Legtöbbször úgy éreztük, nem merték a csodálatosan szép anyagokat rendesen kiszabni és megvarrni, mintha az ékszerész félne a drágakövet csiszolni és fényezni, pedig pont az teszi még gyönyörűbbé és csillogóbbá a gyémántot. Dacára a kritikának, mégis úgy érzem, minden kollekcióban megtaláltam a magam kedvencét. Érdemes beszerezni egy-egy tervező egyedi munkáját, amihez hasonló ritkán, talán soha nem jönne velünk szembe az utcán.

Burda, Mome divatbemutatóBurda, Mome divatbemutató


Burda, Mome divatbemutatóBurda, Mome divatbemutató

A ruhák mellett lábbeliket és táskákat is felsorakoztattak. Főleg papucsokat, a Római Birodalomban, vagy talán a görög Taigetoszon hordott sarukhoz hasonló, számomra unalmas cipőket, melyek egyetlen nyári, közönséges utcai papucs kollekciót sem multák felül. Nem úgy a táskák, melyek már többek tetszését is elnyerték - még a legkritikusabb stylist-tervezők ízlését is. Marhabőrből, irhából, krokodilbőrből varrt mesés darabok, ezek nem találhatok bármely áruház polcain. Aki szereti az egyéni, ízléses táskákat, mindenképpen szerezzen be egy ilyet, nem bánná meg.

Burda, Mome divatbemutatóBurda, Mome divatbemutató

Burda, Mome divatbemutatóBurda, Mome divatbemutató

Mivel legtöbb esetben anonim maradt egy-egy kollekció tervezője, hosszas kutakodás - inkább MOME hallgató ismerős segítségét kérve, álltunk neki a dizájnerek nevének kiderítésére és bemutatására. Így gratulálunk: Vörös Gyöngyi, Herold Henrietta, Kránitz Orsolya, Nagy Dorottya, Berecz Vanda, Kovács Ágnes, Kutasi Beáta, Papp Laura, Csabai Zita, Klaricz-Mészáros Klára, Merényi Zita, Németh Ninetta, Orbán Orsolya, Kovács Mónika, Gaál Barbara, Gyetvai Piroska, Mikula Ildikó, Németh Ninetta, Hajdú Anett, Havancsák Teréz, Hofstadter Szandra, Kovács Adél, Tomcsányi Dóri, Bodnár Barbara, Horváth Lívia Délia, Nógrádi Nelli, Mán Renáta, Baranyi Ádám, Kormos Zsófia, Miovác Márton, Gálvölgyi Anett hallgatóknak.


Burda, Mome divatbemutatóBurda, Mome divatbemutató

Fotók: Rácz Zoltán

cikk: Lukács Éva

Értékelje Ön is!
Hozzászólások, vélemények (0)
Ezt a funkciót csak regisztrált felhasználók vehetik igénybe Kéjük regisztráljon
Divat májusban »

Mondj Te is véleményt!

Mire használod a BURDA MAGAZINT?

  • csak divatlapként
  • részben divatlapként
  • részben varráshoz
  • varráshoz
MÁJUSI BURDA HOROSZKÓP

Nézd meg, mit hoz számodra a május!

Facebook IWIW