Talán már - rajtam kívül - mindenkinek unalmas a tengerészgyalogság stílus, a férfias vonalak a női ruhadarabokon, de nekem még mindig nincs csömöröm tőle. Sőt.
| Ez a naci még mindig katonai, de ezúttal military zöldben, tehát télire partra szállok. Mindössze alig több mint egy méternyi anyagom volt, igazi bravúr volt kihozni ezt a nadrágot belőle. Ugyanakkor annyira szeretem a korábban, az erre a mintára készült nadrágomat, hogy mindenképpen meg akartam próbálni. |
![]() |
| Sorba rendeztem három különböző nadrágmintát (biztos, ami biztos alapon), tetszési sorrendben, és rászántam egy estét, hogy felkészült türelemmel kirakosgassam a kis alkatrészeket. Mivel a szabásmintát már ismertem, jelöltem korábban rajta a szükséges módosításokat, így nem kellett nagy ráhagyásokkal dolgozni. És lám, a türelmem (és persze a makacsságom) meghozta gyümölcsét, a másik két - végszükség esetére szánt - nadrágmintát elrakhattam. A zsebek belső oldala, a zsebfedők hátulja, a zsebtasak és a derékpánt belső oldala egy nagyon hasonló színű bélésselyemből készült. |
![]() |
| Először a sok kis apróságot varrom meg, övbújtatók, zsebfedők, zsebek, ezeket készítem magam mellé, aztán jöhetnek a nagyobb szabásvonalak. Ha a sok apróság elő van készítve, utána pillanatok alatt születik meg egy új ruhadarab. Ha már valamennyire bele lehet bújni, próbálhatjuk is fel. Ez hozza meg az igazi kedvet, ilyenkor már nem tudom abbahagyni a munkát. |
![]() |
| Eredetileg más gombokat képzeltem, de sajnos nem kaptam, így kerültek rá végül az antik pénzérmékhez hasonló tallérok. A tavalyi nadrágom szára cipzárral volt bővíthető, ezúttal gombsor zárja szorosra. |
![]() |
Egy malőrrel azért kellett számolnom munka közben: Szabni az anyag fonákoldala felől szoktam, és láttam rajta egy bélyegzőlenyomatot a gyártótól. Nagyon igyekeztem, de annyira kevés anyagom volt, hogy nem sikerült teljes mértékben kikerülni azt vágás közben. Utólag, mikor a varrás már vasaló alá került, vettem észre, hogy nem csak a belső oldalon, hanem a színoldalán is van pecsét nyom. Ajjaj, mi legyen vele. Alig volt észrevehető, de nappali fényben, az egyszínű anyagon azért látszott egy-két fekete vonal. Beszaladtam a közeli rövidáru boltba, ahol lám, pont egy military feliratú, vasalható matricát kaptam! Annyira örültem neki, hogy gyorsan vettem még belőle, ne lepődjetek meg hát, ha a jövőben még találkoztok vele a ruháimon. Ternóczky Nóra |
Divat februárban »
TUDD MEG, MIT HOZ SZÁMODRA A TAVASZ!