EGY FIATAL MAGYAR TEHETSÉG: KISS MÁRK

Pedig Kiss Márk pont ilyen! Számára többet jelent a barátság, mint a népszerűség vagy a siker. Segít, ahol tud, és akin tud. Legújabb kollekciója megosztja a véleményeket, többek szerint a téma túl beteges. Erről és sok másról beszélgettünk Vele.

Egy évvel ezelőtt friss diplomásként vezettél egy üzletet, írtál cikkeket egy divatmagazinnak. Azóta jócskán megváltozott az életed: bekerültél egy tehetségkutató versenybe, a fél ország ismeri az arcodat-munkásságodat. Miben más a mostani Kiss Márk és az egy évvel ezelőtti?
Sokkal tapasztaltabb vagyok. Egy évvel ezelőtt csak a tervezésre koncentráltam, mivel akkoriban kerültem ki az iskolából. Nem gondoltam, hogy stylistként fogok dolgozni. Nem érdekelt a divatszakma azon része, hogy mások ruháiból dolgozzak. Abszolút a kollekciómmal foglalkoztam, de szükségem volt tapasztalatokra, kapcsolatokra. Éreztem, valahová még mennem kell, valamit még csinálnom kell ahhoz, hogy fejlődjek. Ezért is jelentkeztem egy online divatmagazinhoz. Innen is adódtak lehetőségek, például egy forgatás során találkoztam Oleg Borisuk fotóssal, akivel aztán majdnem fél évig együtt dolgoztam. Általa kaptam új munkákat, ha őt felkérték egy fotózásra, Bognár Hajnalkával együtt mi voltunk a stylistok. Mikor elváltak az útjaink, nyitottam más lehetőségek felé, más irányba, így kerültem be a tervezők számára indított tehetségkutató versenybe, ami szintén egy tapasztalat.
Ez az év pont jó volt arra, hogy emberekkel ismerkedjek, kapcsolatokat teremtsek, tapasztalatokat gyűjtsek. Hasznosan telt, ez leszögezhető.

Miért jelentkeztél a műsorba?
Nem akartam jelentkezni, telefonon kerestek meg, hogy indul ez a műsor. Elmentem a castingra, aztán egyre előrébb és előrébb jutottam. Pont akkor akartak elindítani egy új nyomtatott divatmagazint is, ahová hívtak dolgozni. Kétségbe voltam esve, melyikkel foglalkozzam, melyik lehet számomra hasznosabb? Úgy gondoltam, a magazin előrébb áll, több lehetőség van benne, viszont rábeszéltek, vállaljam el a versenyt. Ott álltam szerződéssel a kezemben, erősen gondolkodtam, aláírjam vagy sem, végül is belementem. Megpróbálom a kettőt összeegyeztetni, egyszerre csinálni, de nyilván nem ment. Először nem tudtam, milyen felelősséget vállalok azzal, hogy a versenyen hétről- hétre készülni kell. Nagy energiát igénybe vevő feladat volt. Gyakorlatilag egy vagy fél napot kaptunk tervezni, másfél napot kivitelezni egy-egy ruhadarabot, és utána jöttek a próbák. Két héttel előre kellett dolgozni, hogy a heti és a jövő heti ruha is rendben legyen. Volt, hogy változtattak a zenén, nekünk mindig ahhoz kellett igazítani a ruhákat. Megesett, hogy próbák előtt szóltak, nem azt a számot fogják énekelni a versenyzők. Így maradt egy éjszakánk átalakítani a szerelést.
Mikor számomra vége lett a divatkreátornak, vissza tudtam menni a magazinhoz, ugyan úgy vártak. Pont jókor estem ki, mert akkor kezdődtek a nagy fotózások a magazinnál, a képanyagokat akkor raktuk össze, így részt tudtam venni a kreatív részben.

Milyen új tapasztalatokat szereztél a műsor során?
Teljesen más látásmódot ad az embernek, ez olyan dolog, amit nagyon kevés stylist, tervező tapasztalhat meg. Egyenes adásban, nagy nézettségű show műsornak ruhát tervezni nem kis lehetőség. Nem én nyertem, de úgy gondolom, sokat adott számomra, mert megtanultam tévén, monitoron keresztül látni a ruháimat: hogyan működik a színpadon, mi az, ami látványos. Nem modellekkel dolgoztunk, hanem normál testalkatú emberekkel. Oda kellett figyelni, hogy az előnytelen dolgaikat elrejtsük, ami előnyös azt kihangsúlyozzuk. Másrészt, ami még nagy nyereség ebből, hogy a kortársaimmal voltam a műsorban. Jó barátok lettünk, gyakorlatilag mindenkivel, nem tudnék kiemelni senkit, akivel nem tartanám a mai napig a kapcsolatot. Látni a divatszakmában, hogy a mostani befutott tervezők nem igazán szeretik egymást, vagy csak a konkurenciát látják a másikban. Pár év múlva, mikor már sokan befutnak, nem utolsó dolog lesz, ha a velem egykorú tervezők a barátaim, nem pedig ők a konkurencia vagy ellenség. Később tudunk egymásnak segíteni, egymást támogatni.

Népszerűséget hozott számodra a műsor?
Ad egy bizonyos népszerűséget, nem tudom, ezek után az emberek mennyire jegyzik meg az arcunkat vagy a munkáinkat. Nem főműsor időben ment a verseny, nagyon későn vetítették, így fele annyian nézték, mint ahányan nézhették volna. Viszont sok pozitív visszajelzés érkezett. Emailben írtak, felhívtak telefonon - nem tudom, honnan szerezték meg a számomat. Odajöttek hozzám az utcán vagy a metrón gratulálni, és sajnálták, hogy kiestem. Valamilyen szinten ad egy fajta népszerűséget, ami nem tudom meddig tart.

Az új 2011 tavaszi-nyári kollekciódat az elmegyógyintézet atmoszférája, a kényszerzubbony inspirálta. Honnan jött az ötlet?
Régebben, ha minden igaz még főiskolára jártam, mikor láttam a Száz Endre rendezte Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című filmet. Nagy hatással volt rám, szép volt a képi világa. A film 1913-ban játszódik, egy elmegyógyintézetről szól. Az egész film hangulata fogott meg először, tudtam, ezzel kezdek majd valamit, megpróbálom beleépíteni egy kollekcióba. Legelőször teljesen más volt az elképzelésem, úgy akartam elkészíteni a kollekciót, hogy elmegyógyintézetben élő, szellemileg károsult emberektől kérek el rajzokat vagy festményeket, és ezeket az alkotásokat fogom felhelyezni úgy a ruhákra, hogy mint kép funkciónál, festve vagy mindenféle applikációval. Illetve pozitív hangulatú képeket teszek rá rendes textil festékkel, a mögöttes tartalmat - ami az elmebetegek fejében van - festem meg UV festékkel, így mikor UV lámpával megvilágítják, akkor a mögöttes dolgok kijönnek a ruhán. El is kezdtem gyűjtögetni ilyen rajzokat, jártam is elmegyógyintézetben, hozzá is járultak, hogy felhasználjam ezeket az alkotásokat mintaként. Akkor nem volt időm a kollekcióra, mindig csak agyaltam rajta, aztán ajándékba kaptam Benedek István: Aranyketrec című művét, ami nagy hatással volt rám. Ott olvastam először, hogy az elmebetegekhez és bolondokhoz hogyan kell hozzáállni, valójában az emberek sokszor nem úgy állítják be őket, amilyenek igazából, tartanak tőlük, negatív gondolatok támadnak a fejünkben az elmegyógyintézet és az ott élő emberekkel szemben. Rádöbbentem, hogy a könyvben leírt betegségek, függőségek most is jelen vannak, és ezek nem modern, kreált, divatos betegségek, így az alkoholizmus, depresszió. Úgy gondoltam ez egy abszolút izgalmas téma, jelen van az életünkben, használhatnám egy kollekcióban.

Mi jellemző a kollekcióra?
Az elmegyógyintézet téma úgy jelenik meg benne, hogy a kényszerzubbonyt variáltam, csináltam vele mindenféle kísérleteket, próbáltam hordhatóvá tenni. Abszolút viselhetőek a ruhák, alakíthatóak: lekapcsolhatóak, felhajthatóak. Ránézésre nem feltétlenül úgy néznek ki, mint egy kényszerzubbony. Apró finomságokból találunk rá utalást. Erősen érzékelhetőek benne a barokk kárpitok és minták.

Sok kritika ért az interneten, ugyanis nem értékelik, hogy ezt a témát választottad. Viszont a ruhadarabokkal, konkrétan a kollekcióval semmi bajuk. Ha nem árulod el, hogy mi ihletett, valószínűleg jóval kevesebben háborodnak fel.
Egy internetes divatoldalon nem jól lett kommunikálva maga a kollekció, más oldalaktól kérték el a sajtóanyagot. Elmondtam, miért ez a koncepcióm, viszont nem is kaptam negatív kritikát ezzel kapcsolatban. Gyakorlatilag nem a ruhákat támadták, hanem a témát. Ez az oldal írt egy cikket rólam, ami nem igazán takarta a valóságot, azt, ahogy én hozzáállok ehhez a témához. Az olvasók nem tudták, hogy gyakorlatilag mit akarok ezzel elérni. Ha rendesen le lett volna írva, akkor érthető válik, ahogy én hozzáálltam ehhez a témához. Írták, hogy a perverziómat élem ki ezzel. Igazából ez nem erről szól, hanem hogy felhívja a figyelmet: igenis vannak ilyen emberek, tudni kell őket kezelni, bánni velük. Ők is értékesek. Nem kell elbújni és eltakarni, tudomást se venni róluk. Ezt egy kollekcióban is lehet úgy ábrázolni, hogy ne negatívan gondoljunk rá. Ez nem az én perverzióm szüleménye, hanem ennek van egy mögöttes mondanivalója, amit sokan nem értenek meg.

A cipőket, amiket a képeken láthatunk, a Te munkád vagy nem a kollekció része?
A cipőket közösen készítettük Bognár Hajnival. Akkoriban dolgozott Hajni a diplomakollekcióján - egy évvel járt alattam- és ehhez készítettük ezeket a cipőket. Akad köztük olyan, ami abszolút illett az én kollekciómba is, ezért választottam néhányat, hogy a fotókon is szerepeljenek. A maszkokat én terveztem és egy nagyon jó barátom, Bartha Sanyi gyártotta. Műanyagból vannak egyébként, de abszolút fémes hatásúak. Igazából a látványt szolgálja, nem funkcionális.

Ha egy olvasó szeretne egy Kiss Márk ruhát, hol juthat hozzá?
Nemsokára kész lesz a hivatalos weboldalam, azon keresztül lehet rendelni. Illetve ha felkeresnek, úgy is beszerezhetőek a ruhák. Tervezem, hogy internetes shopnak adom a ruháimat, így ott is kapható lesz. Nem szériáztattam, ezek bemutató darabok. Ha valakinek megtetszik egy ruhadarab, a méretére el tudom készíteni.

Milyen áron lehet hozzájutni a kollekcióhoz?
Nem szeretném nagyon magas áron adni, igyekszem olyan árakat hozzárendelni, ami kifizethető. Nyilván ezek nem olyan ruhadarabok, amiket hétköznap is viselhet az ember, nem a 4-es 6-os villamosra valók. Viszonylag alkalmi, de mindenképpen megfizethető darabok.

Ki a kedvenc terveződ?
Nincs abszolút kedvenc, nagyon sok tervezőnek tetszik a kollekciója, vagy megesik, hogy abból csak egy ruhadarab. Nem tudok kiemelni valaki olyat, aki mindig tökéletes és lenyűgöz, de ha nagyon muszáj, akkor a Lanvin divatház, mely többnyire olyan kollekciót tervez, ami az ízlésemnek megfelel. Inkább olyat tudnék mondani, aki kevésbé áll hozzám közel, mint az Armani vagy a Dolce and Gabbana. De ott is tudnék találni olyan darabot, kollekciót vagy szerelést, amik tetszenének. Igazából szezononként változik, hogy mi az, ami közel került hozzám.

Azt nyilatkoztad, hogy New York a célod. Az amerikai divat vagy inkább a metropolisz, ami vonz?
Nagyon sokáig Franciaország volt a cél, az iskolám székhelye is Franciaországban van. A főiskolán francia látásmódot, divatot tanultunk, mint a szabászatban, a tervezésben, a modellezésben. Van egy ilyen lehetőség, hogy a harmadik év után ki lehet menni Franciaországba, egy évre. Nagyon drága a tandíj, amit most még nem tudok magamnak megengedni, de nincs elvetve ez a lehetőség sem. Most New Yorkot látom a legesélyesebbnek, mert Amerikában sokkal könnyebben tudnék érvényesülni, mint Európában. A franciák kevésbé befogadó képesek, mint az amerikaiak. Lehet ez csak az én látásmódom. Egyébként is szeretem New Yorkot, számomra egy jó lépés lenne.

De nem az amerikai divat miatt?
Nem feltétlenül az amerikai divat miatt, viszont Michael Kors ruháit és kollekciói imádom. Nekem Ő kicsit példakép, az amerikai és francia divatnak az átmenetét képviseli. Úgy gondolom az emberek és az ottani divat sokkal vevőbb az új és fiatalos dolgokra, mint például Franciaország. Nem mondom, hogy végleg ottmaradnék.

A magyarokra jellemző sokszor az egyhelyben állás, ami esetleg egyenlő a visszafelé haladással. Igaz ez a divatra is?
Nehezen, de halad: mint tervezésben, ízlésben, fotózásban. Viszont van még hova fejlődni, ez tény és való. Igyekszünk felzárkózni, a velem egykorú fiatalok is nyitnak a nyugati látásmód felé. Nagyon nehéz érvényesülni, egyelőre. A lehetőségeink is korlátozottabbak, mint külföldön. A textiliparban sincs túl nagy kínálat, Budapesten megtalálható pár textilbolt, ami viszonylag jó minőségű árut kínál, de ennyi. Minket az iskolában például arra tanítottak, hogy készítsünk magunktól anyagot, kísérletezzünk meglévő kelmékből, vagy használjunk olyan más anyagokat, amik textilként funkcionálhatnak. Ezzel is tudunk új és friss dolgokat belevinni. A ruhákat egyedivé tehetjük, ezeket nem lehet a boltokban megtalálni. Nyilván ez emeli az árukat is.

Mi a véleményed a magyar fiatalokról, mennyire divatosak?
Egyre több fiatalt látok az utcán, akik divatosak, igyekeznek felvenni a versenyt a külföldiekkel. Sokszor nem tudom eldönteni, hogy az illető valóban magyar vagy külföldi, de gyanítom: több a külföldi köztük. Az elmúlt évekhez képest fejlődik a magyar közízlés is, viszont van még mit javulni. Ehhez kell egy alap intelligencia, ami nem azt jelenti, hogy az emberek kezdjék el bújni a különböző divatkönyveket és külföldi újságokat, hogy meg tanuljanak belőle divatosan öltözködni. Inkább egyfajta nyitottságot értek az intelligencia alatt. Nyugodtan kísérletezzenek, próbáljanak szokatlan dolgokat. Általában nincsenek tisztába önmagukkal, másként látják magukat, mint a környezetük, ebből adódik, hogy nem mernek úgy öltözködni, ahogy esetleg megtehetnék. Nagyon sok embernek nincs pénze rá, márpedig igenis lehet turkálókból is jól öltözködni, és lehet találni remek leárazásokat, így a pénz kérdése csak egy kifogás.

Szerinted mi a jó külső titka?
Az ember tisztába legyen az adottságaival, próbáljon meg hallgatni másokra, szakértőkre, stylistokra, divattanácsadókra. Nyilván erre nincs mindenkinek lehetősége, de próbálja meg követni interneten, magazinokon keresztül, hogy mi áll jól neki. Nagyon sok magazin foglalkozik azzal, hogy mit vegyünk fel. Ha az ember odafigyel, és hallgat a szakértőkre, akkor úgy gondolom, ezek alapján fejlődhet is, és elérheti azt a pontot, amikor tisztában van azzal, mi áll jól neki.

Mi a kötelező darab egy nő számára?
Vannak olyan darabok, amik minden ruhatárba kellenek. Ha az ember olyan darabokat választ, ami praktikus, soha nem megy ki a divatból, nem rontja el a szerelését. Legyen az egy fehér női ing, szűk farmernadrág, ami egyrészt elengedhetetlen, másrészt bármivel vesszük is fel, jól néz ki. Vannak olyan ruhák, melyek soha nem mennek ki a divatból. Mint a klasszikus „kis fekete", amit például Givenchy készített Audrey Hepburnek az Álom luxuskivitelben című filmben.

Mire ne sajnáljuk a pénzt és mi az, amin spórolhatunk?
Kiegészítőkre: óra, napszemüveg. Drágább, időt állóbb darabok, amit bármihez felveszünk, értékesebbé tudja tenni az amúgy olcsóbb ruhadarabokat. Egy pluszt adnak az egésznek. Spórolni a mindig aktuális trendi darabokon kell, amik gyorsan kimennek a divatból. Szezononként változnak a trendek és a témák. Nyilván a divat ismétli önmagát, és ezek a darabok is visszatérnek, de ehhez el kell hogy teljen 5-6 év, mire újra fel lehet venni.

Legrémesebb trend?

Mostanában a balerina cipő, amitől ki tudok készülni. Nem mondom, hogy például egy nagyon magas lány ne hordja. Aztán az alkalmi ruha még. Magyarországon, az Operabálon felvonultatott ruhák úgy 90 százaléka abszolút nem felel meg a trendnek. Nagyon mellé tudnak nyúlni. Az alkalmi nagyestélyi, haut couture ruháknál nagyon nincsenek az emberek tisztába azzal, hogy mi a divatos. Elég sokat költenek rá, de zömmel nem ők tehetnek róla, hogy Magyarországon nincs nagy választék. Érdemes ilyenkor felkeresni egy fiatalabb tervezőt, aki tisztában van a trendekkel. Amit még szörnyűnek látok, az a kordbársony nadrág.

Mire számítsunk Tőled a jövőben, hol láthatunk legközelebb?
Nagy reménységem most a magazin, amit elindítunk. Remélem ez nagyon hosszú életű lesz, és sokáig fogom csinálni. Itt biztosan sokat látnak majd az emberek, mint stylist, és természetesen a ruháimat is. Várom a visszajelzéseket a kollekciómmal kapcsolatban, hogy legközelebb le tudjam szűrni, min kell változtatnom.

Lukács Éva