ALEXANDER MCQUEEN: TÖBBSZÖRÖS DRÁMA A DIVAT SZÍNPADÁN

Nagy művésznek mindent szabad. Nagyon nagy művésznek annál is többet: a fantázia mindig is hatalom forrása volt. Fantáziával elvarázsolhatod, megbabonázhatod, lenyűgözheted és térdre kényszerítheted a környezetedet. Magadhoz láncolhatod a borzongással vegyes kíváncsisággal: a vajon van-e még annál, és annál és annál is több, ami épp megjelenik a szemük előtt.
Alexander McQueen, a skót származású brit designer uralta és könnyedén működtette a bátor fantáziát, és értette a formák erejét. Így tehetett szert példátlan népszerűségre anélkül, hogy akár egyszer is engedményt tett volna olyan, számára jelentéktelen dolgoknak, amilyen például a közízlés.

Igen, ő volt, aki sálon, pólón, remek kis borítéktáskák csatján divatba hozta az elsőként Johnny Depp, Lindsay Lohan, Nicole Ritchie és Cameron Diaz által felkapott, majd - és ez elismerés - világszerte trafikáruvá kommercialializálódott halálfej-motívumot. Ő volt, aki már a puszta látványával is bokatöréssel felérő, gólyalábra emlékeztető cipőkben küldte a kifutóra a manökeneket. Ő volt, aki komplett kollekciót állított össze festett madártollakból, aki arany kos-szarvat tett a nők fejére és valódi krokodilbőrből készítette tornacipőt. És ő volt, akit négyszer (1996, 1997, 2001 és 2003) választottak meg Nagy-Britannia legkiválóbb divattervezőjének, akinek a brit design elismertsége érdekében kifejtett munkásságáért II. Erzsébet adta át a szigetország egyik legmagasabb kitüntetését, a lovagi címmel járó Commander of the Order of the British Empire (CBE) érdemrendet.

Lee Alexander McQueen 1969-ben London egyik külső negyedében született, igen szerény körülmények között élő skót származású családban, taxisofőr apa és szociális munkás anya legkisebb (hatodik) gyermekeként. A Givenchy divatház későbbi designere először nővéreinek varrt ruhákat, és sosem hagyott kétséget afelől, hogy divattervező akar lenni. Tizenhat évesen szegődött tanulónak a Savile Row (a klasszikus és konzervatív stílusáról világhíres londoni szabóság-utca) egyik szalonjába. Az Anderson and Shepards után a Gieves and Hawkes, majd a színházi jelmeztervezéssel (is) foglalkozó Angels and Bermans következett. S mindennek keretében nem akármilyen klientúra: Alexander McQueen által szabott és varrt öltönyében egyformán elégedetten távozott a Savile Row-ról Mihail Gorbacsov és Károly herceg.

Ez után rövid japán kitérő következik Koji Tatsuno butikjában, majd 1992-től a milánói Reomeo Gigli asszisztense, akinél 1993-ban tervezi első kollekcióját. 1994-ben már oktat: anélkül, hogy jómaga kijárta volna az iskolát, a Saint Martins College of Art and Design szabásminta-szerkesztő tanárának hívja meg, majd a szabászati mesterképző vezetője lesz. Közben beiratkozik oda, ahol tanít, és megszerzi a legrangosabb londoni művészeti főiskola designer-diplomáját. Ekkor fedezi föl a Tatler magazin divatszerkesztője, aki tokkal-vonóval megvásárolja McQueen teljes diploma-kollekcióját. Ennyi már bőven elég egy saját márka alapításához, amelynek 51 százalékát később a Gucci vásárolja föl.

Mindössze 26 évesen lesz a Givenchy divatház vezető tervezője, a szintén fenegyereknek számító és szint brit John Galliano utódaként. Ahogy Galliano-t, McQueent sem kímélik a párizsi divatszerkesztők: finoman szólva ellentmondásosnak nevezik McQueen felfogását, lágyabb vonalakat, több nőiességet, és sokkal több luxust követelnek. Így nem csoda, hogy a világhírű házon belül adódnak vitái: a fő kifogás, hogy kollekciói nem adják vissza azt a stílust, amit annak idején Audrey Hepburn tett közismertté. A kifinomultságot elváró patinás Givenchynél a megalkuvásra képtelen, született polgárpukkasztó McQueen sem kiteljesedést, sem boldogságot nem talál. Az elkerülhetetlen szakítás után a merészségét izzító Guccival kéz a kézben ismét saját cégének fejlesztésére, az önálló tervezői karrierre összpontosít.

"Már tisztában látom, milyen hibákat követtem el" - mondja az haute couture kalandról - "és belátom, hogy egyszer mindenkinek fel kell nőnie". E bölcsesség jegyében persze ugyanúgy sokkolja tovább a közönséget, de immár szabadon és csakis a saját nevében, az Alexander McQueen és az olcsóbb árfekvésű McQ márkajelzés alatt. Vállaltan felforgató szándékú kollekciói térdre kényszerítik a celebeket: David Bowie, Lady Gaga, Righanna, Sarah Jessica Parker, Nicole Kidman, Pénelope Cruz és sokan mások szeretnek bele McQueen excentrikus stílusába. Szerencsére munkamániás, így közben az üzletre is marad ideje: előbb férfikollekció, majd parfüm, végül az elengedhetetlen napszemüveg (és persze londoni, New York-i milánói és Los Angeles-i butikok sora) viseli az angol divat huligánjaként emlegetett McQueen nevét. Egyre népszerűbb a tengerentúlon: 2003-ban az Amerikai Divattervezők Szövetsége az év legjobb külföldi tervezőjévé avatja az anyjához felnőttként is szorosan kötődő designert. Aki sikerei csúcsán is rendszeresen visszajár a családi otthonba egy csésze teára, kis süteményre és meghitt beszélgetésre. Odahaza ő a "rózsaszín bárány" - akinek gyengéd szeretettel fogadják el húszéves korától nyíltan vállalt homoszexualitását. 2000-ben mindent botrány nélkül meg is házasodik: George Forsyth dokumentumfilmessel Ibiza partjainál, egy jachton megrendezett szertartáson fogadnak egymásnak örök hűséget. McQueen koszorúslánya Kate Moss szupermodell, és a nemzetközi sajtó ugyanolyan hangnemben tudósít a frigyről, mint a celeb-házasságokról általában. A párt övező szimpátia ellenére a kapcsolat hét év múlva véget ér.

Lenyűgöző, szárnyaló, magával ragadó: sokan látják ilyennek Alexander McQueen művészetét. Ijesztő, kegyetlen, brutális: mások így jellemzik néha valóban nehezen érthető, de mindig izgalmas és gyakran elgondolkodtató darabjait. Amelyek minden borzongató részletét a még a Sawile Row szabóságaiban a vérévé vált, szinte kényszeres precizitással dolgozza ki. Keze alatt így válik divatcikkből önálló értékkel bíró, jelentés- és jelentőségteli műtárggyá minden cipő, ruha vagy táska.

Alkotóként mindig igyekezett segíteni öntörvényű vizuális nyelvének megértését. Erőszak a skót Felföldön, Éhség, Aranyzuhany -bemutatóinak önálló témát és címet ad. Annak ellenére, hogy két kézzel szórja manökenjeire a fodrot, virágot, csipkét, hímzést és gyöngyöt, természetesen nőgyűlölettel is megvádolják. Amire ez a válaszol: "Ha akarnám, sem tagadhatnám le, hogy a ruháim erotikusak. De nem véletlenül: én erősnek tartom a nőket, és annak ellenére, hogy nem az átlagos férfi szemével nézek rájuk, úgy vélem, sokkal jobban áll nekik a szexi, mint a naív stílus".

Annyi bizonyos, hogy felnézett a nőkre, elsősorban anyjára, akihez befutott sztárként is szinte kisgyerekként ragaszkodott. Bejárta a világsajtót az interjú, amit a már ősz hajú Joyce McQueen készített saját fiával. Az ő kérdésére válaszolva mondta el, hogy ha visszaléphetne az időben, a XV. századi Németalföldet, a józan és mértékletes polgári értékek bölcsőhelyét választaná.

Sokan gondolják, hogy a népszerű fenegyerek halálához is köze van az örök támaszt nyújtó anyának. Akinek kilenc nappal a halála után és egy nappal a temetése előtt, 2010 február 11-én, 40 éves korában McQueent holtan találták. Felekasztotta magát a gardróbrájában. Idegenkezűség kizárva - állapította meg a rendőri jelentés. Ahogyan ezt támasztotta alá a designer búcsúlevele is: "Gondoskodjatok a kutyáimról".

Abban a londoni Szent Pál székesegyházban temették el, ahol hónapokkal később, az őszi Londoni Divathétre összegyűlt szakmabeli és egyéb hírességek skót dudaszóval kísért gyászmisén emlékeztek meg minden idők egyik legprovokatívabb és legfantáziadúsabb divattervezőjéről.